2018. nov 01.

Rasalhague Liga Deck

írta: Madnezz
Rasalhague Liga Deck

visuals-battle.jpg

 Ez a blog a tökéletes felület arra, hogy itt emlékezzek meg a magyar Csillagliga játékról. Ez a kezdeményezés megfelelő tapasztalat és szerencsés körülmények esetén az egész világon elterjedhetett volna. No de, miről is van szó? Egy hatalmas Csillagliga térképen az összes játékban ismeretes bolygó van feltüntetve a kezdő birodalmi határokkal. A házak és klánok egyedileg számított mennyiségű jövedelemmel és flottával rendelkeznek. A csillaghajók méretük alapján 2-5 paklit hordozhatnak. A sebességük is meghatározott, azaz az ugróképességük. Mikor kettő, vagy több ellenséges hajó összetalálkozik az űrben vagy egy bolygónál, akkor következik a csata, ami kártyacsatákat jelent. Minden játszma végén a kidobott lapok között levő lapok számával csökken az adott hajó, vagy helyőrség lapjainak száma, egészen addig, amíg az egyik fél meg nem semmisül, vagyis egy minimum szint alá nem csökken a lapjainak száma.

 Hogy a különböző házak és klánok között valamennyire kiegyensúlyozottak legyenek a paklik, speciális szabályok szerint lehetett azokat összerakni. Legalább négy Support lapból kellett 3-3-at tartalmaznia, valamint az egyéb lapokból is csak 3-3 lehetett a pakliban. Az általános egységek közül mindösszesen három típust használhattak. Bizonyos házak, mint a St. Ives, vagy a Rasalhague saját 'mechek híján, minden általános egységet használhatták.

 A Liga eseményei hétről hétre zajlottak, emiatt rengeteg játszámát vívtak a résztvevők. Ennek következménye a sok megszerzett tapasztalat, az egyre erősebb a paklik voltak. Pár hónap múlva odáig fajult a dolog, hogy egy ligapakli simán levert egy fél évvel azelötti versenygyőztes paklit. Tehát a fejlődés hatalmas volt.

 Sokan irígykedtek, hogy a Rasalhague használhatta a sok szférás gépet, csakhogy a Belső Szférában a házak saját egységei voltak a mérvadóak, a többi gép leginkáb kiegészítette őket. A nagy problémám az volt, hogy minden próbálkozásom ellenére sem voltam képes egy használható A-T paklit összetákolni. Ennek bizonyítéka lett az általam lebecsült Füstjaguárok elleni csúfos vereség. Ki gondolta volna, hogy a három Arsenal kiegészítős Grendel ennyire nyomasztó sebességi fölénybe fog kerülni? Míg én az A-T miatt semmit sem tudtam ellenük használni a Spectorokon kívül. A gyengus Assassin jöhetett még szóba gyors gépnek. A közepes sebességű egységeknél is bajban voltam. Ugyan a kiváló Centurionok és a korrekt Spartan jól jött, de ezen kívül igazán potens moderate egységet nem találtam. Ráadásként a rohammechek terén sem volt fényes a kínálat, konkrétan az Awesome és a Victor. Mivel ez csak 21 egység, kénytelen voltam gyengébbeket is melléjük tenni, ami persze rontotta a pakli erejét.

 Végül rátaláltam a megoldásra, igaz későn. A sajnos kevéssé használható Assembly ment a kukába és jött helyette a félelmetesnek bizonyult L-M-P kombó. Ezek adják a Rasalhague paklik igazi erejét. Itt már jöhettek a Spiderek, a tankok, az Annihilatorok. Csak egyszer játszottam vele egy barátságos meccset Marik pakli ellen, de tökéletesen bevált.

'Mech

  • 3 Annihilator ANH-1
  • 1 Annihilator ANH-2
  • 3 Hunchback Revised
  • 3 Bandersnatch
  • 3 Burke
  • 3 Demolisher
  • 3 Centurion
  • 3 Falcon Hawk
  • 3 Spider Revised
  • 3 Saladin

Command

  • 3 Aerospace Figther Mission
  • 1 Airstrike Close To Home
  • 2 Misrouted Command
  • 1 Tyra Miraborg
  • 1 Hidden Reserves

Resource

  • 3 Tactics
  • 4 Politics
  • 7 Logistics
  • 7 Munitions
  • 3 War Funds

Stat:

  • Cost: 107
  • Structure: 145
  • Armour: 39
  • Attack: 89 + 55
Szólj hozzá

pakli