2018. jan 27.

Született harcosok

írta: Madnezz
Született harcosok

szuletett_harcosok.jpg

 A 360 oldalas regény a Battletech világ történetének egy újabb fejezetébe nyújt bepillantást. Bár hatalmas változás nincsen benne, legalábbis, ami véglegesen jelentős mértékben megváltoztatná a világ arculatát, mégis sok dolog kezdődik el benne.

Innentől spoiler.

 A klánok esetében a fiatal harcosokra támaszkodó háborús párt erősödik meg annyira, hogy a klántanácsban sarokba szorítják Ulrik Kerenszkijt az invázió kérdésében, majd elveszik tőle az ilkáni címet. A keleti társadalmakban a szerződéseket nem országok, hanem vezérek kötik. Most Ulriknak a Komsztárral kötött egyezséget kell garantálnia, mely 15 év békét jelentene. A béke megőrzésére már csak a háború eszköze maradt. Ezért egy végzetes kihívást intéz az egyik legagresszívabb inváziópárti klán felé. A harc a végsőkig folytatódik, gyakorlatilag a négy eredeti inváziós klánból, kettő katonailag megsemmisül. Mivel ők a legerősebbek közé tartoztak, ezért ez a veszteség meglehetősen érzékenyen érinti a többi klánt és Ulrik terveinek megfelelően évekig ellehetetleníti a további Belső Szféra elleni támadásokat.

 A regény egy zseniális fejezetében Vlad szemszögéből láthatjuk Ulrik Kerenszkij utolsó csatáját. Sajnos Natasa Kerenszkij önfeláldozását nem követjük a végéig, erről gondolom az I am Jade Falcon regényben többet is megtudhatunk.

 Ne feledkezzünk meg az egyik legfontosabb szereplőnkről sem! Phelan Ward egy szintén zseniális fejezetben mond beszédet, amiben lemond a Belső Szférába áttelepült farkasok vezetéséről, mivel a klánok elvették vérnevét. Ekkor érkezik Anasztáziusz Focht és hozza magával Ulrik Kerenszkij utolsó üzenetét, melyben a Kell vérnevet, azaz Phelan eredeti nevét adományozza számára. Ez is egy megható pillanat volt. Persze a Belső Szférába való megérkezés is nagyon jól sikerült, ahol a bolygó katonai vezetőjét kapcsolják számára a csata előtti batchallhoz, aki nem más, mint a tulajdon apja.

 A Belső Szférában szintén a politikai ármány okoz háborút. Amikor kiderül, hogy Thomas Marik gyermeke halott és egy hasonmással helyettesítették, a Marik vezér és Katrina Steiner is a saját hasznára fordítja a helyzetet. A Nemzetközösség kettészakad és tucatnyi bolygót is bebuknak. Néhány azért megmenekül, az ezeken folyó eseményeket követhetjük nyomon több szálon. A legérdekesebb talán a könyvíró-szabotőr, akiről a végén hatalmas meglepetésként kiderül, hogy nem davion ügynök, hanem Melissa Steiner és Ryan Steiner gyilkosa. És hogy egy még nagyobb meglepetéssel záruljon a könyv, kiderül, hogy Thomas Marik is egy hasonmás. Jó kérdés, hogy kinek dolgozik, avagy önállósította-e magát.

 Ami kellemetlen dolgokat vetít előre, az Viktor jófiúsága, ahogyan szinte tétlenül nézi az eseményeket és nem védi meg az érdekeit.

Szólj hozzá

könyv battletech született harcosok