2015. okt 27.

Improved Construction Facilities

írta: Madnezz
Improved Construction Facilities

improved_construction_facilities.jpg

 Egyértelmű, erőteljes lap, de három hátránnyal. Az előnyök, hogy ad három fejlesztési pontot körönként és megtámogat a Logistics assettel. A hátrányok közül az egyik, a mérete, ami nem túl nagy. Négybe kerülő lap a parancsnoki vonalban mindig magára vonzza a támadásokat és bizony meg kell védeni. Második hátrány, a költség nagysága, mert ugyan visszahozza hamar a befektetett pénzt, de már rendelkezni is kell egy nagyobb tőkével, mármint versenypaklihoz mérten. A harmadik pedig, hogy mint minden befektetés, ez sem rögtön adja a hozamot. Az első körben négyet fizetünk és hármat kapunk, ami -1-es eredmény, szemben a supportok +1-et adnak. Tehát csak a második körben érjük útól a sima supportot, mert amíg az addigra kettőt termel,  ennél  a -1-hez hozzáadódik a a +3 és így lesz szintén 2 fejlesztési pont két kör alatt a hozama.  Ebből látszik, csak a harmadik körtől fogja adni a +2 resource pontot. Mondok példát miért hiányozhat az a két pont a lehozás körében.. Az két pont éppen egy Dasher lehet az ellenfél részéről, melyre mission lapot kijátszva már le is ütötte drága resource lapunkat. A probléma, hogy hátrányban kell megvédeni, különösen a játék korai fázisában jelentős. Építkezős, nagygépes pakliba is elég belőle pár darab, mert csak a játék későbbi fázisában lesz rá szükség. Azaz úgy kell kialakítani a paklit, hogy ne rögtön az elejétől akarjunk nagyobb 'mecheket, vagy command lapokat elkészíteni.

Szólj hozzá

kártya card command kártyajáték crusade battletech resource tcg ccg improved construction facilies