2018. jan 21.

A klánok alkonya

írta: Madnezz
A klánok alkonya

kivonulas_mind.jpg

A Battletech világ történelméhez kapcsolódó regénysorozat sokadik része, így a bejegyzés spoilereket tartalmaz.

 Ez a nyolc kötetes ciklus meglehetősen önkényesen lett összeállítva, az egymást követő események különböző szereplők szemszögéből vannak bemutatva.

1. A kivonulás útja

 Ez egy nem túl bonyolult történet, hogyan árulja el egy klán a saját harcosát a dogmák miatt és az hogyan áll bosszút. A cselekmény jól lett kitaláva és  motívációk is rendben vannak. Természetesen a végeredményből adódik, hogy a megszerzett információval a Belső Szféra kezdeni fog valamit.

2. Kényszerszövetség

 Legnagyobb meglepetésemre alig volt benne csata, de mégis az egyik legjobb könyv a Battletech világában. A Csillagliga -névleges- újraalapításának politikai hátoldalát mutatja meg leginkább. Bár van benne kardpárbaj, meg a végén néhány hadmozdulat, mégis a két legjobb rész, mikor Omi beül a szaunába Victor mellé, valamint amikor Phelan dühében kevés híján megoldja a Katrina Steiner néven ismert problémát.

3. Vadászok

 A legunalmasabb a nyolc kötet közül. A klánok elleni támadásra készülődő egységeket mutatja be.

4. Szabadszülött

 Ez meg a legfeleslegesebb. Voltaképpen a megtámadandó klános bolygón uralkodó helyzetet mutatja be Ló 'mechharcos viszontagságos és többször hihetetlen kalandjain keresztül, ami egy lökött 'mechpárbajban végződik.

5. Kard és tűz

 Néhány meglepetést leszámítva a Belső Szférás erők rajtaütnek és elfoglalnak egy klános anyabolygót. Itt legalább van pár jó csata!

6. A háború árnyai

 Amikor már békésen hazaindulnának a Belső Szféra egységei a csaták után, akkor zúdul rájuk a hazatérő klános főerő. Mivel egyik fél sem tud hova visszavonulni, ezért egy végsőkig tartó harc veszi kezdetét, az ennek megfelelő véráldozattal.

7. A pusztítás hercege

 Az izgalmas cselekmény mellett is többet vártam volna tőle, pedig egy hatalmas klasszikus. A klánok és a Belső Szféra erői közötti végső harc hét ütközetben valósul meg, melyek többször is a nem várt végeredményt hozzák. Pl. Victor erői könnyedén győzik le a Füstjaguárokat, vagy meglepetés volt a Komgárda sima veresége a Jádesólymoktól. A legjobb harc a Kai vezette egység és Vlad farkasai között zajlott. A Kuriták győzelme és a Steinerek veresége sejthető volt. Rajtuk kívül még a Novamacska Csillagliga erők, a kapellánok és a Rahalhague csapatok is diadalmaskodtak

 A legnagyobb húzás persze a Belső Szférába visszatéréskor jön, de a regény még ezek után is fordít a helyzeten. Tényleg ilyenkor mondja magában az olvasó, hogy Igen, ez az!

8. A sólyom felemelkedése

 A Jáde Főnix legendája trilógiából megismert még élő szereplők sorsát követjük nyomon a Visszautasítás próbáján bekövetkezett események után.Talán itt kapjuk a legjobb betekintést a klánharcosok hétköznapjaiba. Történelmi szempontból természetesen az Acélviperák Belső Szférából való kiverése a legjelentősebb esemény.

 Összegezve a történetfolyam itt jutott el addig, hogy a Belső Szférába behatoló hét klán közül az egyik megsemmisült, egy másik átált, az egyiket meg kiverték. Az őrző Szellemmedvék betelepültek, rajtuk kívül maradtak a Farkasok és  Jádesólymok, mint keresztesek és a Gyémántcápák, mint őrzők.

 Itt az eredeti Vadászok borító, a magyar kiadásét a Boross - Szikszai páros készítette.

the_hunters.jpg

Szólj hozzá

könyv battletech twilight of the clans