2017. nov 17.

A Jáde Főnix legendája

írta: Madnezz
A Jáde Főnix legendája

collage_fotorjf2.jpg

 Ez volt a második trilógia mely megjelent a Battletech könyvek közül. Míg a Kerenszkij vére főbb szereplői származásuk jóvoltából privilegizált helyztben voltak, addig ez a három kötet bedob a mélyvízbe. A klánok tenyésztési programjának szülöttei számára lehetőség adatik az uralkodó harcos kasztba kerülésre, már ha a kegyetlen próbákat kiállják. Ebbe a világba születik bele Aidan, akinek a képességei összességében mesze felülmúlják az átlagot, de a személyisége túlságosan nagy kockázatvállalásra csábítja. Minden vágya, hogy hatalmas győzelmeket arasson. A történet legvégén ennek oka is kiderül. Nem egyszerű odáig ám a hősnek eljutnia, mert már a történet elején akkora pofáraesésben van része, melyet élete végéig stigmaként visel. 

 Alulnézetben a klántársadalom már nem olyan csillogó még a harcosok számára sem, mint a vezérkar politikai és katonai csatározásai. Az unalmas helyőrségi szolgálatot csak néha teszi izgalmassá a harc és a kivételes kaszt legjobb barátja gyakran a gyorsan ürülő pohár a kantinban, ami nem javít a további lehetőségeken.

 Hányatott sorsú hősünk ebben a közegben sem adja fel és képzi magát rendületlenül, no meg várja a megfelelő alkalmat a kitörésre. És amikor ez bekövetkezik, onnantól kezdve beindulnak a csaták és párbajok, hogy a végső helytállás katartikus pillanatai adta emlékezetes lezárást soha ne felejtsük el!

 Persze a közhelyek szintjén semmi rendkívüli nincsen ezekben a tanításokban. Soha ne add fel! Mindig tanulj! Maradj ember! Mindenki ugyanannyit érhet származástól függetlenül. stb. A főszereplővel nem nagyon lehet azonosulni, de elég érdekes karakter ahhoz, hogy érdekeljen a sorsa. Amikor aztán megértjük a mozgatórugót a cselekedetek mögött, akkor végre bele tudjuk élni magunkat a helyébe és az a pillanat tényleg megrázó erejű.

 Spoiler Allert

 Mivel több, mint 15 éve kölcsönadtam, így csak azokat a részeket emelem ki, melyek emlékezetesek maradtak.

 Az egyik legvitatottabb esemény Aidan harcosi próbája. Ahol nagyon jó taktikával használja ki az ellenfelek által használt megszokott stratégiát. Ha nem jön közbe, az a bizonyos ha, akkor hihetetlen módon indult volna a karrierje és hamar a vezetőség soraiba kerül és ugyanúgy klánná vált volna, mint Marthe. 

 A következő pedig a második besorolás próbája, ahol Ló menti meg az életét a biztos győzelem pillanataiban. 

 Az egyik legmegdöbbentőbb fordulat, amikor bejelenti, hogy jogosult a vérnévre, csakhogy ezzel lebuktatja támogatóit is. Ez egy hihetetlenül arrogáns dolog volt a részéről, amivel hozzá jó embereket hozott nehéz helyzetbe. Meg persze a bírósági ítélet elleni harc is maradandó élmény.

 A másik emlékezetes dolog, a vérnévért vívott harc döntőjében történt, ahol ellenfele Megasa ugyan mind fizikálisan, mind ügyességben felülmúlja, de a végzet, mely itt nem a szerencsétől függ, eldönti az összecsapást.

 És persze ott van a legendás tukkaydi csata. 

1. Amikor veszekszik a hídon való elsőkénti átkelés jogáért, hogy aztán kiderüljön mekkora mázli, hogy nem ő kapta meg.

 2 Mikor átkelnek a folyón és a sokadik halálos áldozat után Ló megkérdezi, megéri-e az egész művelet a veszteségeket? Mire Aidan gondolkodás nélkül ad igenló választ.

3. Végül, mikor otthagyná Dianát a harctéren a racionalitás nevében és Joanna szólja el magát. Ez az, amikor tudni lehet mi fog történni, de azt nem, hogy miért és hogyan.

Szólj hozzá

ajánló könyv