2017. sze 21.

Wolf Dragonyosai magyar szemszögből

írta: Madnezz
Wolf Dragonyosai magyar szemszögből

szinlelt-menekules.jpg

 Több, mint negyvenöt évvel ezelőtt a klánok a Wolf Dragonyosait küldték előre, hogy felmérjék az önök államainak, az egykori Csillagliga maradványainak a hadi felkészültségét. Azóta a Belső Szféra minden Nagy Uralkodóházának dolgoztunk már, mint ahogyan ellenük is.   

 Jaime Wolf Provincia 3051 január 15.

 Ez az idézet Michael A. Stackpole  A vér szava regényéből származik.

 Lehetséges, hogy egy ilyen elképesztően nagyszabású és előre eltervezett akció, csupán a termékeny képzelet szüleménye lenne és a valóságban ilyen nem történhetne meg. Csakhogy, a Battletech világ megalkotói leszerelt katonák voltak, akik az ennek megfelelő katonai műveltséggel rendelkeztek. Az általuk elképzelt világ egyik fő konfliktusa a klánok megérkezése a középkori feudális Európára emlékeztető Belső Szférába, nagyon is valós történelmi tényeken alapult, mégpedig a pusztai népek támadására. (Például ilyen a történelemből vett dolog volt, hogy Ulrik Kerenszkij a ComStarral kötött szerződést olyan hosszra kötötte, amire saját maga személyes garanciát tudott vállalni, mert a keleti népek szerződései nem népek, hanem személyek között köttettek.) Tehát egyértelmű, hogy ebben a fantazi világban szereplő eseményeknek valós történelmi hátterük volt.

Ennek fényében jöjjön egy meglepő felsorolás a magyarok Honfoglalás előtti európai hadműveleteiből, melyeket az Etelközből indítottak:

  • 811 magyar-bolgár szövetség Bizánc ellen
  • 862 magyar-morva szövetség a keleti-frankok ellen
  • 881 magyar-morva szövetség a keleti-frankok ellen
  • 892 magyar-keleti-frank szövetség a morvák ellen
  • 894 morva-magyar szövetség a keleti-frankok ellen
  • 894 magyar-bizánci szövetség a bolgárok ellen
  • 899 magyar-keleti-frank szövetség Itália ellen

 Akár Árpád vezér is mondhatta volna, hogy harcolt a Kárpát-medence körül élő népekkel szövetségben és harcolt ellenük is. Az utolsó hadjárat után a magyar sereg, már mint saját területre vonul be a Kárpát-medencébe. Az meg ugyan különbség, hogy a Vatikán nem állította meg a ComStarhoz hasonlóan a magyarokat, viszont száz évvel később sikerült őket a maga oldalára állítania, keresztény hitre térítenie.

 Lehet a fenti gondolatok meredeknek tűnnek, de csak két esetet tudok elképzelni ezzel kapcsolatban. Az egyik a már leírt, hogy a Battletech világ megalkotói ismerték a Honfoglalás történetét, a másik pedig, hogy katonai logika alapján jutottak hasonló megoldásra. Tehát ez utóbbi is lehetséges és nem ragaszkodom az első lehetőséghez. A bejegyzéssel a hasonlóságra akartam felhívni a figyelmet, nem állt szándékomban egyértelműen állást foglalni.

Szólj hozzá

magyarok battletech