2017. jún 10.

Hordával könnyű

írta: Madnezz
Hordával könnyű

horde.jpg

 Miért érdemes versenyen hordával játszani?

1. A horda gyorsan lejön, hamarabb befejezhető vele a mérkőzés, így marad idő a második meccsre is és több pont gyűjthető.

2. A hordával egyszerűbb a játék, ha sikerül az elképzeléseknek megfelelően játszani vele. Ez sorozatmérkőzéseknél nagy előny, mert egyszerű helyzeteket kell megoldani, nem kell egyedi szituációkban töprengeni. Ezáltal az utolsó meccseken fejben frissebbek leszünk.

3. Hordapakli esetén általában kevesebb resource lap elegendő, így több hely marad egységeknek, támogató lapoknak és még így is jóval ritkább a manahalál.

4. Hordával már a mérkőzés elején magunkhoz ragadhatjuk a kezdeményezést, védekezésre kényszeríthetjük az ellenfelünket, ami szabad lehetőségeket ad számunkra.

5. A horda több egysége kétféle előnyt tud biztosítani. Az egyik előny, az ellenfelünkénél több támadási hullám, melyekből nem fog tudni mindet blokkolni és amelyet parancsnoki lapokkal lehet erősíteni. A másik előny az egy támadás alatti több egység használata, melyet leginkább akciólapokkal lehet kihasználni csatákban.

 Azért a hordák élete sem fenékig tejfel! Három nagy ellensége van.

1. A másik horda, mely lehet hasonló értékű egységekre építve, olcsóbbakra, vagy egyel több resourcre alapozott. Szinte biztosan borul a eredeti elképzelés, mégis a lehetőségekhez mérten tartani kell hozzá magunkat.

a, Ha az egységeink a paklira mennek, akkor meg kell előzni a csatahorda felállását a folyamatos pakli elleni támadásokkal.

b, Csatahordánk esetén mindenképpen meg kell próbálni kikényszeríteni a küzdelmet, ehhez folyamatos nyomás alá kell helyezni az ellenfél pakliját, támadni kell, amíg nem lesz muszáj védekeznie. Esetleg lehet támadni érzékenyebb command lapokat, ha az ellenfél pakli elleni hordával játszik, mert azok leginkább a parancsnoki posztra támaszkodnak.

2. Építkezős pakli, mely kis gépekkel védekezik eleinte, majd mikor elkészültek a támadó nagyobb egységek, elkezd paklira menni, vagy csatázni.

a, Ellene a supportok támadása a célravezető, mert kulcsfontosságúak számára és meg kell védenie őket, ez akkor kötelező számunkra, ha csatahordával játszunk, mert a kiépült nagy egységek sorozatos támadását nem fogjuk állni sokáig. Pakli ellenes hordánknál fel lehet vállalni a csatát a kis egységek ellen és a nagy gépek kiépülése előtt már ki kell végeznünk a pakliját.

b, Ha nagy egységet akar paklira küldeni, Inside Job + Unopposed!, vagy contractok + Morgan Kell kombóval akar támadni. Ez ellen csatahordával szokás szerint folyamatosan kell támadni a pakliját és csatában őrölni a kisebb gépeit, mert így már nem lesz mivel bevédenie a nagy alapsebzésű egységét. 

3. Valami nem működik a pakliban és a kis gépeinket, vagy a paklinkat simán leverik mielőtt védelmet, támogatást tudnánk nekik nyújtani. Nagyon lényeges, hogy horda bizonyos méret alatt csak kiegészítő lapokra épülhet, de ha azok nem működnek megfelelően együtt velük, akkor végzetesen gyengék leszünk a csatatéren. Ebben az esetben meg lehet próbálni javítani a paklin, de az is lehetséges, hogy az adott koncepciót el kell vetni. Ilyen volt a gyors gépes zsoldos támogatású szférás paklim, mely semmilyen módon sem volt hajlandó működni.

 A felsoroltaknál a Belső Szférát vetem figyelembe, mert a klánoknál igazi nyümi horda kiépítése nem lehetséges és támogató lapoknak is híján vannak. Még a legkisebb hordájuk is legalább 2-3 pontnyi egységekre épül, szemben a szféra telepítés nélküli gépeivel, vagy a helikopterekkel.

 A végső csodahorda még az én fejemben is csak kidolgozás alatt áll. Egyik lehetőség a helikopterek használata kiegészítő lapokkal pakli, és vagy supportok ellen. A másik egy kisgépes support pusztító, csatára is képes pakli.

 Klános hordatípusok:

1. Gyors gépes horda. Dasher Prime, Fenris Prime, Hankyu Prime, Firefly Prime, Piranha. Kiegészítve tűztámogató pilótákkal küldetéslapokkal. Hátránya, hogy egy klános pakli erősebb gyors gépekkel le tudja fékezni, avagy egy csak nemtelepítéses pakli ellen kevés az esély. Meg persze a szférás telepítést adó egységek a ComStar akadémiával ezt is le tudják verni.

2 Moderate gépek. Puma, Uller, Balack Hawk, Battle Cobra. Szükséges hozzá gyors egységek is legalább 6-7 db. Lehetőség szerint paklira támad, de szükség esetén a supportokat is gond nélkül leszedi. Hátránya, tisztán gyors gépes klán pakli ellen egy idő után védtelenné válnak az egységek és a mérkőzés elhúzódása vereséget okozhat, vagy a telepítést adó szférás egységek, mert gyorsabban jönnek le és nehéz áthámozni rajtuk magunkat az erősebb 'mechek leérkezése előtt. Esetlegesen Crusader Fraction lap hasznos lehet.

3. Elemental alapú paklik. Kiegészítő egységek: Dasher Prime, Fire Falcon C, Phantom Prime, Koshi Prime. Lehetséges kiegészítő lapokkal paklira küldeni, vagy a resource lapok leütésére is jó.

Belső Szféra hordák:

 1.Moderate gépek: Centurion, Wolftrap, Wolfhound, Champion, Firestarter, Enforcer. Csakis gyors gépekkel és mission lapokkal kiegészítve. Alapvetően paklira támad csatákra csábítva az ellenfelet, amit küldetéslapokkal nyer meg. Gyengéjük a kicsi alapsebzés, ami miatt a csatakerülő építkező paklik esetleg meg tudják fogni. Kiegészítő gyors egységek: Mongoose, Venom Revised, Spector, Wraith

2. Lassú egységek: Burke, Hunchback Revised, Cyclops, Demolisher. Kiegészítő egységek: Centurion, Falcon Hawk, Spider, Spider Revised, Saladin. Pusztítás és rombolás, közepes test, korrekt tűzerő. Erőssége, hogy az ellenfélnek meg kell állítania őket, különben 5-6 kör alatt szétszedik a paklit. Hátránya, ha az ellenfél vissza tud támadni supportra, vagy le tudja ütni a fedezetet adó gyors és közepes egységeket, akkor egyenként elbánhat velük. Csakhogy ehhez megfelelő gyorsaság mellett tűzerőt kell biztosítani, és közben megvédeni a paklit is, ami együtt már nehéz feladat.

3. Nem telepítéses horda: Spider Revised, Hollander, Charger, Galleon, Cyrano, Thorn, Hussar, Hornet, Flea. Ez a híres Royal Sandhurst MIlitary Academy lapra épülő pakli, melynél az egységek egyenként támadnak. Amelyik beüt az kapja a bónusz sebzést, amelyiket meg kilövik, azt húzólappal lehet pótolni. Területkártya és az akadémia leütése jó ellene, de amúgy szinte lehetetlen legyőzni, mert ezek ellen a lap visszahúzást használják.

Szólj hozzá

horde battletech pakliépítés