2016. máj 29.

A Battletech világa és a valóság

írta: Madnezz
A Battletech világa és a valóság

 A Battletech világát 20-100 tonnás atommeghajtású, ember irányította páncélozott lépegetők, a csatamechek népesítik be. Különféle fegyverekkel vannak felszerelve, lézer, sínágyú, rakéták és gépágyúk mellett rendelkeztek zavaró berendezéssel, vagy rakéta elhárítással, sőt akár ugró képességük is lehetett rakétahajtóművel.

 A Battletech fantáziavilág megalkotásának korát leginkább a benne levő anakronizmusok tudják meghatározni. Az egyik ilyen az atomenergia hasznosításának ötlete a kisebb méretű harci eszközök meghajtásához, de még inkább a másfél tonnás csatakomputerek elképzelése. Ma már nevetséges a csak egy kilométer hatótávú rakéták és ágyúk gondolata is. Ez nagyjából a '60-as éveket jellemzi. Ekkor építettek atommeghajtású stratégiai bombázót és a számítógépek is még terem méretűek voltak.

 A világban levő katonai egységek és műveletek jellegzetes amerikai szemléletet mutatnak, mely visszanyúlik egészen a polgárháború koráig. Az amerikai szemlélet az univerzum birodalmaira is igaz, tükrözik a kor politikai helyzetét.

is_3050.png

 A legerősebb hatalom az angolszászok sárgával színezve és a németek lakta birodalom kékkel jelölve, melyek később házasság révén egyesülnek. Nem kell sok fantázia hozzá, hogy az amerikai-brit-német szövetséget jelképezze. 

 Pirossal jelölve az angolok régebbi ellensége a japánok területe. Ez  egyértelműen a világháborúban még ellenség Japán, mely később csatlakozik a nyugati világrendhez. Természetesen a Battletech világában egy közös ellenség felbukkanása után az ellentétek feloldódnak és barátokká válnak.

 Az alul lilával jelzett terület egy befelé forduló diktatúra, melynek vezetői a saját pecsenyéjüket sütögetik, de legalább nem támadják hátba az a többi birodalmat a nagy háborúban. Leginkább a Franco vezette Spanyolországra emlékeztet, mely szerencsére nem szállt hadba Hitler oldalán. Lehetséges, ma más lenne a történelemkönyvekben, ha a Moszkva elleni támadást egymillió spanyol katona is támogatja.

 A legcudarabbul a kínaiak jártak, az ő birodalmuk kicsiny, a vezetőjük komplett őrült, ráadásul még egy angolszászok által támogatott terület is kiszakadt belőlük. Ez a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság, ismertebb nevén Tajvan viszonyára utal.

 A felül lilával jelölt területet északi népek lakják, egy birodalomból sikerült kiszakadniuk és egy külső fenyegetés első számú célpontjai. Nagyjából Finnországra és a mellette elterülő Szovjetunióra lehet gondolni, de jelképezhet bármely más, gyengébb semleges államot, melyre egy hódító szemet vethet.

 Végül a térképen nem látható idegen támadók, a klánok jelképezik az oroszokat. Megemlítem az alapító vezérük és a támadásuk egyik élharcosát is Kerenszkijnek hívják. Külön izgalmas, hogy a légierőket egyenlő erejűnek gondolták, míg a szárazföldi gépesített csapatok terén erősebbnek tekintették a klánokat, ez megegyezik a szovjetek hatalmas páncélos serege keltette félelemmel.

 Technika téren is nagyon izgalmas a helyzet, mert a regényekben vázolt haditechnikai fejlesztések ma már előrehaladott állapotban vannak. A páncélos gyalogság a jövő helyi konfliktusaiban lesz komoly tényező.

Tényleg létezik lépegető, ha csak öszvér formájában is, de próbálták harci helyzetben bevetni kisegítőként.

 A lézerfegyverek az űrháború fontos kellékei az ellenség felderítő műholdjainak megsemmisítéséhez, de már tesztelték légköri célpontok ellen is sikerrel. Folyamatban van egy lézeralapú rakétaelhárító fegyver kidolgozása.

 A Gauss ágyú néven elképzelt futurisztikus fegyver ma sínágyúként ismert és már most jobban teljesít a teszteken, mint azt annak idején elképzelték.

 Sőt, tréfás barkácsolók már működőképes sínpuskát is készíthetnek.

Szólj hozzá

battletech